80 év felett is van élet! Ezt bizonyítja Borbáth István Ágoston, aki három éremmel – két ezüsttel és egy bronzzal – tért haza az olaszországi Lombardia régióban megrendezett Masters Téli Világjátékokról.

A nyugalmazott testnevelőtanár, mesteredző a január 12-21. közötti időszakban képviselte Csíkszentmártont sífutásban a világ egyik legnagyobb veterán sporteseményén, a Masters Téli Világjátékokon (Winter World Masters Games). A megmérettetést a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon keresztül szervezte a Nemzetközi Mesterjátékok Szövetsége a 30 éven felüli versenyzők számára, amelyen összesen 15 – köztük téli olimpiai – versenyszámban lehetett nevezni. A Masters Téli Világjátékok szervezésének fő védnöke, elnöke egyébként Szergej Bubka egyszeres olimpiai és hatszoros világbajnok rúdugró.

A sportfesztivál idei kiírása immáron a negyedik volt, korábban 2010-ben Bled (Szlovénia), 2015-ben Québec (Kanada), 2020-ban pedig Innsbruck (Ausztria) volt a rendezvény helyszíne. Idén pont az a Lombardia adott otthont a versenynek, amely egyébként a 2026-os olaszországi téli olimpiának is egyik házigazdája lesz.

Borbáth István Ágoston a 80 éven felüliek korosztályában, a Masters 80-84 kategóriában állt rajthoz sífutásban. Nem is akármilyen eredményeket ért el, hiszen az 5 km-es klasszikus stílusú próbán bronzérmet, míg a szabad stílusú 5 és 10 km-es versenyszámokban ezüstérmet szerzett.

Megkeresésünkre Guszti bácsi elmondta, a versenyen való állóképességhez nagy szükség volt a megfelelő felkészülésre: „Az igazság az, hogy ez nem ment simán, mert egyszer fel kellett készülni. Én a felkészülés során összesen csak 98 km-et tudtam sízni, s legalább 150-200 km kellett volna ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a sílécen. Az ősszel, október végétől kezdve napi két edzést csináltam. Ez egy reggeli 45 perces tornával kezdődött, amely egy ilyen általános fizikai felkészülés volt. A reggeli torna után következett az erőnléti edzés, mert ugye kell az állóképesség. Napközben pedig futtam, görsíztem vagy kerékpároztam, ez adta ki a napi második edzést. Mert az igazság az, hogy felkészülés nélkül nem lehet odaállni.”

Az utazással és az elszállásolással kapcsolatban érdekes történeteket mesélt el: „Csúcs András kollégámmal ketten utaztunk, aki egyébként nekem volt tanítványom, ő a 60 éves korcsoportban állt rajthoz. A milánói repülőtérre érkeztünk, a versenyhelyszín 80 km-re volt onnan. Szállást is kellett keresni, mivel ezt nem biztosították számunkra, teljesen önköltségű volt. A versenyhelyszín közelében a szállások nagyon drágák voltak, ezért távolabb, egy kis kempingházban kaptunk szállást magunknak, 1600 méter magasban. Ezért autót is kellett bérelni, a bérlést már előzőleg interneten elintéztük. Így sosem voltunk közel a versenyhelyszínhez, ezért nagy területeket jártunk be, a nyolc nap alatt majdnem 700 km-t autóztunk. S ez a digitális világ… nekem ilyen régi telefonom van, ezzel sokat nem érek, de a kollégám ő mindent a telefonján intézett. El sem tudtunk volna jutni a szálláshelyre, ha nincs a GPS. De jó körülmények között voltunk elszállásolva.”

A verseny megnyitójáról és a térség éghajlatáról is mondott érdekességeket: „A megnyitó Sondrioban volt. Ott olyan az éghajlat, hogy lent a völgyben a pálmafák, a kaktuszok nőnek, s felnézel, s 3000 méter magas csúcsok teli hóval. Hát fantasztikus volt, az ember el sem képzelné, ha nem látja, hogy ilyen lehetséges. Felvonóval ki is mentünk az egyik csúcsra, az az érdekes, hogy ott nem úgy van, mint itt nálunk, hogy egy pillanatra véget ér a fenyőerdő, hanem ott fel majdnem a csúcsokig végig erdők nőnek. Ez volt még nagyon furcsa, de óriási élmény volt.” Hozzátette, a szervezés azért hagyott kívánni valót maga után: „4 évvel ezelőtt az osztrákok úgy megszervezték, ahogy azt az osztrákok csinálják, most pedig az olaszok, hát… A megnyitó is Sondrioban délután 4 órára volt meghirdetve s alig 5 órakor kezdték meg, ami azért egy kicsit sokacska volt.”

A versennyel kapcsolatban tisztázta a szabályokat és elmesélte a verseny kimenetelét is. „A szabály az, hogy három próbára és egy váltóra lehet beiratkozni. Én a három próbára be is iratkoztam, a váltóra azonban nem jelentkeztem. Öten voltunk beiratkozva a 80 éven felüli korcsoportban. Délelőtt volt a biathlon verseny, mi pedig délután 1 órakor kezdtünk versenyezni, úgyhogy majdnem sötétedésig folytak a versenyek. Közös indítás volt, minden korcsoportot közösen indítottak. Az első versenynap nagyon nehéz volt, mert utaztunk, nem tudtunk sízni, nem volt lehetőség előtte sízésre, sokat kínlódtam. Itt ugye gyorsan kellett menni, mert rövid volt a versenytáv. Az első versenyen a harmadik helyre álltam fel a dobogón. Hát, ott amikor megláttam, hogy az első helyezett – aki egyébként norvég volt – a dobogóra alig tud fellépni, azt mondtam magamban: ’hogy tudott ez megverni?’ Na de megvert. Valamikor nagy síző volt, s így amikor a sílécre állt, nem is az volt, aki ment az utcán. Másnap már jobban ment nekem is, főleg a 10 km-es próba.”

Az utolsó versenyszámról is megosztott egy érdekes és különleges sztorit: A 10 km-nél úgy jártam, hogy kétszer értem célba. Ilyen nem igen történik versenyen. Az első két nap olyan hegyet kellett megmászni, hogy azt mondtam, hogy ez kegyetlen az öregeknek. Aztán a 10 km-es versenyre enyhítettek rajta, a pályát az indulásnál, az első nekifutásnál eltérítették balra, hogy kikerüljük a hegyet, ezért lett 4 kör helyett 5 kör. Amikor indultunk, akkor biztos mondták, hogy nem 4 kör a versenytáv, hanem 5 kör. Amikor a 4 kört megtettem, megérkeztem nagy örömmel, nagy győztesen és azt hittem, hogy első vagyok.  Odajön az egyik szervező és azt kérdezi tőlem, hogy hány kört mentem. S mondtam, hogy négyet. Azt mondja: ’De ötöt kell menni.’ Huh… na hamar intette, hogy menjek vissza a pályára. Bementem, elindultam, hát elkerültek vagy hárman. Aztán visszaelőztem őket addig, hogy a második helyre visszajöttem, de az elsőt már nem értem be, előttem beérkezett.”

Guszti bácsi szerint a sikeres sífutás három fő tényezőn alapszik: jó felkészülés, jó síléc és jó wax. A waxszolással kapcsolatban elmondta, az a probléma, hogy egy évvel ezelőtt határozatot hoztak a nemzetközi fórumok és betiltották a jó tapadást biztosító fluoros wax használatát: „Az a gond, hogy kiderült, a fluor káros a szervezetre és a környezetre is. A sípályákon miután kezdték a fluoros waxot használni, ott a fű nem nőtt ki. Ezért betiltották.”

Elárulta, utólag egy kis betegség is követte a síversenyt a hazaérkezés után: „Szombaton hazaérkeztünk, jó körülmények között, jó formában hazaértem. Vasárnap még elmentem misére, délután elkezdtem egy kissé szipogni, s hát késő estére olyan beteg lettem. Akkor aztán következett a feleségem, majd a fiam, a végére mindenki meghűlt, mert hát fertőztem én is. Minket is valahol megfertőztek, akárhol felszedhettük a betegséget. Aztán mostanra már helyrejöttem.”

Arra a kérdésre, hogy ez az energia és erőnlét még hogyan fűti ennyi idősen is, szintén három tényezőt említett meg: állandó testmozgás, folyamatos felkészülés és egészséges életmód. „Én végig keményen dolgoztam a sportban. A sífutás az ugye nem olyan, mint a lesiklás, mert itt folyamatosan futni kell a sportoló mellett, biztatni, tájékoztatni az időeredményéről stb., úgyhogy én egy napi síverseny alkalmával edzőként én örökké többet futtam, mint a sízők, amennyit versenyeztek. És most is állandóan edzésben vagyok. A hazai veterán bajnokságokon is részt veszek, tehát nem hagytam abba a sportot. A reggeli torna az akkor is megy, hogyha nem készülök versenyre, aztán egész nap van, amit itthon ebben a nagy kertben csinálni, úgyhogy nem unatkozom. Többek között kaszálok is, ami jó erőnléti edzés. Továbbá fontos az egészséges életmód, napi három étkezéssel, reggel, délben és este. Az egészséges életmódnak a lényege a rendszeresen étkezés. Én enni eszek is, de úgy csinálom viszont, hogy jól nem lakok. Ez is egy fontos dolog, mert ugye ha az ember nekiáll és este jól beeszik, akkor meg is ragad rajta valami. Súlyos sosem voltam, az egyetemet úgy végeztem el, hogy 67 kg-os voltam és ezt a súlyt kétszer haladtam meg csak azóta.”

Guszti Bácsi tanítványai, sportolói közül 37-en szintén testnevelő tanárok lettek, akikkel ma is tartja a kapcsolatot, hiszen minden évben rendelkeznek találkozókat is Hargitafürdőn.

Felesége, Erzsike néni hozzátette, a sikerhez egészséges lelkület, megértés és támogatás is kell: „Mindig is nagyon tudtam örülni a sikerének. Az ő személyes sikerének is és a sportolói, tanítványai sikerének is. Azok a sportolói, akiket ő kinevelt, azok nekem is olyan közel állóak lettek, családtagokká váltak számomra is. Egy családban nagyon fontos, hogy örülj egymás sikerének, támogasd és segítsd a szeretteidet.”

Négy év múlva Japán ad majd otthon a Masters Téli Világjátékoknak, amelyre Guszti bácsi csak annyit mondott, hogy „egy kicsit messzecske van, úgyhogy az már nem biztos”, Erzsike néni viszont azonnal kijelentette, hogyha 2028-ban, közel 90 évesen is rajthoz akar állni Japánban, ő akkor is támogatni fogja.

Bodó Szabolcs