Egyre többen mondják azok közül, akik még ébren vannak, hogy valami nem stimmel a világgal, hogy eltávolodtunk a gyökereinktől, azoktól a gyökerektől amelyek tápláltak. És egyre inkább a nagytöbbség ezt nem veszi észre.

Amikor „felébredsz”, akkor néha azon gondolkodsz, hogy veled van baj vagy mindenki mással és majd rájössz, hogy szerencsére egy gondolkodó értéket megóvó kisebbséghez tartozol, egy olyan kisebbséghez, akik napról napra kevesebben vannak. Remélem, csak látszólag. Ha bármelyik nap bemész a multik szentélyébe, a bevásárló-központokba, akkor azt látod, hogy a kommunizmus munkásságának nyugdíját nem a piacon a termelőknél költik el nagyon sokan, hanem az olcsó és silány nyugati termékutánzatokat vásárolják azok az emberek, akiről azt hinnénk, hogy vannak annyira bölcsek, hogy nem dőlnek be a nyugat „ZombiLandjának”.

Gombnyomásos életünk lett, talán ekkora luxusban még nem élt az emberiség, annyi ruhánk van, mint eddig 4-5 generációnak sem volt és leszoktunk arról, hogy értékeljük azt, amink van. Gyakran veszünk olyan új dolgokat, amikre nincs is szükségünk csak azért, mert a régi, ami alig 1 éves és már nem új és valami újabb kell. Egyre kevesebbet beszélgetünk, és egyre többet posztolunk, aki már nem volt nyaralni évente legalább 2x az nem is trendi.

Akinek a lelke még él az érzi, hogy ez így nincsen rendben, hogy elfelejtettünk alkotni, már nem rajzolunk vagy festünk, már nem éneklünk, vagy csak egyre kevesebbet, már nem járunk ki a természetbe, már nem megyünk át a szomszédhoz este, már nem adunk semmit a lelkünknek. Már lassan csak egy temetés hoz össze minket. És ez gyászos. Már kinézik azt, aki erre a sok szemétre azt mondja, hogy elég ebből nem kérek. Ha egyszer az a szemét, ami az erdőn van befolyik oda, ahol élünk akkor mind elpusztulunk, mert ezt a világot mi teremtettük és megérdemeljük ha egyszer a nyakunkba szakad minden. Mert lehet, hogy nem viszünk ki sörös palackokat az erdőre, de sokszor nem is szedjük össze és csak siránkozunk, hogy milyenek az emberek. Ezek az emberek mi vagyunk. Annyi pénzt adunk egy keresztelőre vagy esküvőre, hogy utána alig tudjuk kihúzni a következő hónapig, mert semmire nem elég, sem élelemre, sem a számlákra, de ebből az őrült versenyből nem akarunk kimaradni. De akkor ez kinek a gyávaságáról szól? Csak egyszer kellene megtenni, hogy NEM, most ajándékot adok és nem a havi fizetésemet. És van még sok ilyen amit csak azért teszünk, mert ez a divat, és se nem jó, se nem értékes és se nem egészséges.

És ha ilyenkor érezzük, hogy ez mind nem jó, akkor még talán nincs veszve semmi. De ha nem kezdünk el magunkért élni, akkor ki fog értünk? Senki. Mert a világnak jó lesz a tömegember, a …Landvásárló, aki kiad egy tonna pénzt az idén is halottak napjára óriásmécsesekre meg a többire, pedig néha felmehetne a Rugátra, ahol süt a nap akkor is ha, „lent” köd van.

Zsolt atya