Mindennel foglalkozunk és mindenkivel csak magunkkal nem.

Ez a kijelentés az emberek nagy részére jellemző, de mitől is váltunk ennyire kifele forduló Google keresővé amely mindig kívül keres és sosem belől? A válasz egyszerre abszurd és egyszerű azért mert könnyebb, mindig könnyebb kívül keresni és a problémákat másnál megoldani vagy észrevenni. És mert a félelem annyira befészkelte magát az életünkbe, hogy észre sem vesszük, hogy ő irányítja az életünket. Félünk mert mi mondanak, félünk mert, hogyan látnak, félünk mert eltávolodunk a magunkról alkotott képtől. És akkor mink marad? Az a jó benne, hogy ha ezek a hamis képek leomlanak bennünk, hogy megmarad az igazi önmagunk.  És lehet, hogy ezt nem is ismerjük. Amikor ismeretlen dologgal találkozunk akkor az megijeszt, ameddig bele nem vetjük magunkat. Amikor pedig beledobtuk akkor rájövünk, hogy miért is halogattuk ennyit. Jobb úszni szabadon mint egy csónakból nézni az úszókat. De ezt csak az érti meg aki tud úszni. A nagyböjt egy felnőtt időszak, amikor a legtöbb ember utol kellene érje a testi felnőtt önmagát. Amikor a lelkünk is fejlődhet.  Amikor beismerjük vannak hibáink, de értékeink is. Amikor letisztulnak a félelmeink, amikor foglalkozunk velük akkor is ha ,70 évesek vagyunk vagy az előtt vagy az után járunk. Aki ismeri önmagát csak az tud másokat is megismerni, ettől lesznek a kapcsolataink igaziak. Ha valaki szereti magát az kapcsolatot tart az emberekkel, és álszent módon nem azzal védekezik, hogy: én még a szomszédhoz sem járok át. Ez egyszerre álszentség és nagy baj. Ez halálos ítélet, az ilyen ember nem tiszteli sem magát sem másokat hanem leépíti az emberi kapcsolatai. A kapcsolataink tartanak meg és éltetnek. A nagyböjt a kapcsolat teremtések  ideje. Mert kezdetben volt a kapcsolat (az Ige)! Akinek füle van…

Zsolt Atya